Azbesztmentesítés: tavasszal kezdődik

"Másfél éven belül 57 panellakás súlyosan egészségkárosító azbesztszigetelését távolítják el Győrben."
"A szigorú előírások betartásával végezhető munkához az érintett lakóközösségek segítsége is szükséges. Az első ütemben 57 épület négyezer lakását érinti az az azbesztmentesítési program, amelyre 570 millió forint nyert a győri önkormányzat. Az összeget – amiből az Európai Regionális Fejlesztési Alap 450 millió, a magyar költségvetés 120 millió forintot áll – városi forrásból 30 millió forinttal kell kiegészíteni. A hivatalos eredményhirdetésre a múlt héten került sor. A részletekről Janicsek Tibor, az Inszol Rt. vezérigazgatója pénteken sajtótájékoztatón számolt be a városházán.

Eszerint a megyeszékhelyen a hetvenes években 170 panelházban használtak a földszint feletti födémek alsó síkján két-három centiméter vastagságban azbeszttartalmú hőszigetelést, körülbelül 76 ezer négyzetméteren. Ez az országban eddig ismert mennyiség több mint fele. Azóta kiderült, hogy az anyag a levegőbe kerülve súlyos egészségügyi károsodást okozhat. Fontos megjegyezni: a megbontatlan azbeszt nem veszélyes, de a megbontott már igen."

Forrás: www.kisalfold.hu