Becsukják a Fészekrakó program kiskapuit
Értéktelen viskók látszólagos cseréjével játsszák ki a Fészekrakó programot az ügyeskedők. A kedvezményes hitelfelvétel szempontjából "kezelhetetlennek" tűnik az élettársi kapcsolat. Mindezek kapcsán hamarosan finomodik a feltételrendszer.
Vélhetően még az idén több ponton módosul a Fészekrakó program - legalábbis ez látszik indokoltnak az eddigi ismeretek fényében. Az érintettek közül a legtöbben azt szeretnék, ha az államilag garantált hitel felvétele esetén felemelnék a korhatárt 30 év fölé. Ennek eldöntéséhez még gyűjtik néhány hónapig a tapasztalatokat - tudtuk meg az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatalban (OLÉH) -, ám az elképzelhető, hogy hamarosan azokra a párokra is kiterjesztik a kedvezményt, amelyeknél az egyik fél még innen, a másik azonban már túl van a 30-on.
Az biztosnak tűnik, hogy az élettársakat érintő szabályozás módosulni fog, ugyanis "kezelhetetlennek" tűnik ez a családforma a hitelfelvétel szempontjából, s visszaélésekre ad alkalmat. Előfordulhat például, hogy kizárólag "üzleti céllal" alakul meg az élettársi közösség, kihasználva a kedvezményes hitelfelvételben s a szociálpolitikai támogatásban rejlő lehetőséget, ami az azonos nemű párokat éppúgy megilleti, mint a kétneműeket.
Változni fog a használt lakások cseréjénél felvehető félszocpol szabályozása - itt szintén találkoztak már visszaélésekkel a lakáshivatal és a bankok szakemberei. Többször előfordult, hogy gyakorlatilag értéktelen viskók többgyermekes tulajdonosai egymás közt cseréltek" és mindketten felvették a támogatást; három gyermek után 1,9 millió forint jár. Úgy módosítanának a jogosultsági feltételeken, hogy a csere alapjául szolgáló ingatlannak legalább komfortosnak kell lennie, s ezt a helyi önkormányzatnak kell igazolnia.
A Fészekrakó program iránt igen nagy az érdeklődés, február elseje óta már csaknem ezren keresték fel a lakáshivatal ügyfélszolgálati irodáját - mondta lapunknak Leitner József, az OLÉH elnökhelyettese. A honlapjukra 72 ezren látogattak el, többségük hitelkalkulációt is készített a felhelyezett program segítségével. A bankok közül eddig hat csatlakozott a kedvezményes hitelkonstrukcióhoz, náluk eddig legalább 9 ezren tájékozódtak a lehetőségekről, s 130 hitelkérelmet fogadtak be.
(Forrás: www.tozsdeforum.hu)