Burkolatfelújítás ötvenmillióból
"Összesen ötvenmillió forintból több utca megújult, illetve megújul a közeljövőben Győrben még az idén.
A megyeszékhely idén sikerrel pályázott burkolatfelújításra a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácshoz. Az összesen 50 millió forintból több utca megújult, illetve megújul a közeljövőben, a munkálatoknak még idén be is kell fejeződniük.
A szakemberek elsősorban a nagy gépjárműforgalomnak kitett szakaszokat - főutakat, gyűjtőutakat, illetve tömegközlekedési főútvonalakat - helyezték előtérbe, amikor a burkolatfelújítást rangsorolták. Ezek után érthető, hogy sajnos ebből a keretből nem futja a lakóutcák felújítására, bár ésszerű a magyarázat: a pályázatot eredetileg sem ezeket érintően írták ki.
Az első szakasz munkálatai - a József Attila utcának az Aulich u. és Gábor Áron u. közötti szakasza, mintegy 246 méter hosszon - már befejeződtek. Burkolatjavítást és pályamegerősítést végeztek kiemelt szegélyjavítással, pótlással."
(Forrás: www.kisalfold.hu)