Divat lett a műhibaper

"Nincs már olyan hét, hogy ne kérne valaki kártérítést "fájdalomdíjként" a megyei kórházban.
Egy nőgyógyászati műtét közbeni (utóbb kiderült, szükséges) vékonybélcsonkolásért húszmillió forint kártérítést kért egy beteg, hiába hagyta el egy héttel később panaszmentesen a kórházat. Egy másik páciens a röntgen által kimutatott 5 milliméteres fémszilánkért követelt 5 millió forintot, mondván, azt az évekkel korábbi műtétekor „felejtették benne". Kiderült aztán, hogy az egy úgynevezett vérzéscsillapító klipp, aminek benn is kellett maradnia a betegben. Dr. Oláh Attila orvos igazgató egyértelműen fogalmaz: divatba jöttek a műhibaperek.

A jogi szakzsargon kettéválasztja a foglalkozás közben elkövetett szabályszegést és a kártérítési igényt: ezeket hívja a köznyelv műhibapernek. Az előbbit könnyebb és egyértelműbb bizonyítani, igaz, a büntetőtétele is lényegesen magasabb. Ebből van kevesebb. Idén ugyan indítottak vizsgálatot Győrben foglalkozás közben elkövetett szabályszegés gyanúja miatt, de senkit nem marasztaltak el."

(Forrás: www.kisalfold.hu)