Duplájára nő a győri állatkert

"Az eddiginél kétszer nagyobb területtel, hét hektáron nyit tavasszal a győri állatkert.
Dr. Andréka György szerint az új rész teljesen más élményt nyújt majd, mint az eddigi látogatótér: az árnyat adó fákat és sétálóutakat meghagyva igazi pihenőparkot alakítottak ki, sok paddal és asztallal, valamint a vadászok világát idéző magaslessel, szóróval. Persze állatokban sem lesz hiány, hatalmas karámokban itt láthatják majd a látogatók a lámákat, tevéket, bölényeket, szarvasokat, ormányos medvéket, és persze Mukit, a magányos vaddisznót, azaz a hagyományos értelemben vett, kis vadaspark alakul. Itt élt az a tavaly augusztusban vásárolt hét axis szarvas is, amelyet december végén kóborló kutyák marcangoltak szét kifutójukban.

Adódik persze a kérdés: ha a fenti állatok az új karámokba költöznek, ki kerül a helyükre? Az igazgató elárulta, hogy a tavaly átadott Kelet-Afrika Ház után maradnak Afrikánál, s a kedvelt rajzfilm, az Oroszlánkirály világát idézik meg. A kedvelt oroszlánok, zebrák és zsiráfok mellé a tervek szerint varacskos disznók, antilopok és marabuk érkeznek. "

(Forrás: www.kisalfold.hu)