Egyházi levéltár közszolgálatban

"Egyre többen kutatnak a Győri Egyházmegyei Levéltárban, ahol több száz középkori oklevelet őriznek.
Egyre több kutató talál forrásra a Győri Egyházmegyei Levéltárban. Az öt éve önálló jogi személyként - a katolikus levéltárak közt egyedülállóként - működő intézményben több száz középkori oklevelet őriznek."

"Lukácsi Zoltán elmondta: a levéltár fenntartója a győri püspökség, ami jelentős összeggel támogatja munkájukat, de zavartalan működésükhöz állami támogatás is szükséges és az, hogy – önálló jogi személyként – részt vegyenek állami pályázatokon. Az igazgató megjegyezte: eddig 13 millió forintot nyertek, amiből többek között a restaurálást tudják finanszírozni, illetve ebből fedezik az általuk kiadott levéltári segédleteik és könyvek (például Apor Vilmos naplói) nyomdaköltségeit."

(Forrás: www.kisalfold.hu)