Elkeserítő a legszebb barokk tér állapota

"Óvatos optimizmussal várja a győri Széchenyi tér felújítására benyújtott pályázat eredményét."
"„ Egyetértek azzal, hogy minden városrésznek vannak problémái, a peremkerületekben például rosszak az utak, de mást is említhetnék. A kátyúkat azonban nem lehet szembeállítani a Széchenyi tér felújításával, mert utóbbi minden városlakóé. Ez az egyetlen hely a városban, ahol több tízezer ember gyűlhet össze, mint ahogy az számos rendezvényen meg is történik" – fogalmazott a Kisalföld kérdésére Somogyi Tivadar belvárosi önkormányzati képviselő. Szerinte azt mindenki elismeri, hogy ez Magyarország és Közép-Európa egyik, ha nem a legszebb barokk tere, állapota azonban jelenleg elkeserítő.

A helyi politikus – aki 1994 óta képviseli a közgyűlésben a terület érdekeit – emlékeztetett arra, hogy a város az elmúlt években két alkalommal költött jelentősebb összeget a térre: egy ízben a délkeleti sarkot hozták rendbe és állították fel ott a Jedlik–Czuczor szoborpárost, majd felújították a díszkivilágítást is. A környéken nagyobb felújítás utoljára 1997-ben volt, amikor az önkormányzat európai színvonalúvá tette a Baross Gábor utat és az Arany János utcát. Somogyi Tivadar szerint ezeket, valamint a Kazinczy Ferenc utcát és a Széchenyi teret egységben kellene kezelni."

Forrás: www.kisalfold.hu