Előkészítik a város legnagyobb beruházását

"A MÁV-val egyeztetve kezdi meg Győr az eddigi legnagyobb beruházását. Noha már tart a nyári, közgyűlési szünet, a városházi apparátus dolgozik a 6,6 milliárdba kerülő Tihanyi Árpád úti közúti aluljáró előkészítésén, kezdés 2005 tavaszán."
"Jövő év júliusában kezdődik meg a MÁV győri pályaudvara együttesének felújítása. Az állomás épületének korszerűsítése mellett tartalmazza a fejlesztés a biztosítóberendezés, a teljes vágány és felső villamos vezeték átépítését.

Az uniós ISPA-forrásból megvalósítandó nagyszabású fejlesztés befejezésének határideje 2006 októbere. Ehhez a munkához kell alkalmazkodnia Győrnek a Tihanyi Árpádi úti, vasút alatt átvezető kétszer kétsávos közúti aluljáró építésének megkezdésével. Ahhoz, hogy a munka jövő tavasszal elkezdődhessen, a városházának mondhatni már mostantól hajráznia kell.

A 6,6 milliárd forintba kerülő fejlesztéshez addig ki kell írni a nemzetközi kivitelezési pályázatot, engedélyeztetni kell azt... „Kemény munkával a szűkös időbe is belefér ez" – mondta Eredics Imre alpolgármester a győri városházán tegnap tartott sajtótájékoztatón."

Forrás: www.kisalfold.hu