Év végi hajrá a szociális foglalkoztatóban
"Karácsonyi csúcsot jegyeznek a Győri Szociális Foglalkoztatóban, ahol összesen 196-an dolgoznak.
Karácsonyi csúcsot jegyeznek a Győri Szociális Foglalkoztatóban, ahol összesen 196 embert foglalkoztatnak. Az intézmény munkatársai a gondok ellenére sikeres évet zárnak, így a vezetőség - ha szerényen, de - az év végi jutalmazásra is gondolhat.
Színes égővel felszerelt karácsonyfák jelzik az érkezőnek, hogy a foglalkoztatóban már javában az ünnepre készülnek. A december 20-i leállás előtti hajrá az üzem minden részlegére jellemző.
- Rendkívül nehéz év áll mögöttünk - sommázta Farkasné dr. Lukácsy Zita, a Győri Szociális Foglalkoztató igazgatója. - Figyelembe kellett vennünk az oly sokat emlegetett létszámkorlátozást, a maximált 53 ezer forintos dotációt és az egyéb megszorításokat. - Bérmunka mellett, csökkenő támogatással rendkívül nehezen indult az év, amihez hozzájárult, hogy az egészségügyi hozzájárulás munkaidőhöz történő csökkentését ugyan mi javasoltuk, ennek ellenére ez éppen a bedolgozókra nem vonatkozhatott. Ez számunkra több millió forintos bevételkiesést jelentett, amit pótolnunk kellett."
(Forrás: www.kisalfold.hu)