Ezer ember él a város szélén
"Újvárost némi borúlátással Győr mostohatestvérének nevezik, amely több városrészből áll.
Újvárost némi borúlátással szokás Győr mostohatestvérének nevezni.
Ez a városrész azonban jó néhány részből áll, amelyek hivatalosan nem különülnek el, de hagyományát és hangulatát tekintve mérföldek választják el egymástól. És ha van a mostohatestvérnek is mostohatestvére, akkor az a Liget, a Nép utca és a Rábca-töltés között fekvő terület. A „Telep".
Tulajdonképpen nincs olyan, hogy Gorkijváros, mégis így hívják a háború óta. Előtte volt – az elcsatolt részekről idetelepítettek után – Trianon-telep, majd Szenterzsébet is. Ma több SMS-t kapunk, amelyben a lakók visszakérnék ezt a szépen csengő elnevezést, de az igazság az, hogy ez kizárólag az embereken múlik. Gorkijváros nevét ugyanis mindig is a köznyelv határozta meg, ahogyan a Laposét is. Maguk között egyébként csak „Telepnek" nevezik a lakók ezt a mintegy tízutcás környéket. A járókelő sokszor elbizonytalanodik errefelé – már ha egyáltalán idetéved, mert sok dolga biztosan nem akad itt, a város szélén.
Sétál a virágokról elnevezett utcácskák között, és sokszor úgy érzi, hogy a hatvanas évekből felejtették itt a környéket. Néhány méter múlva viszont frissen épített, jókora családi házba botlik és visszapottyan a jelenbe. Ugyanígy nehéz azt is eldöntenie, hogy falun vagy városban járkál-e. Napközben jóformán egy lélek sincs az utcákon, nyilván dolgozik vagy tanul a lakosság, ahogy más városrészekben is, ahol valamiért mégis van élet. Ez a rész a maga némi belterjességével falusi élményt nyújt: vagyis békés, csendes, nyugalmas s ez mellesleg éppen egyik vonzereje. "
(Forrás: www.kisalfold.hu)