Fürdőváros lett Győr

"A látogatottság alapján Győr fürdőváros lett, a Rába Quelle 8–10 milliós nyereséggel zárta a 2005-ös évet.
Negyedik évét kezdte meg a Rába Quelle. A 2003. októberi nyitás óta soha ennyi látogatót nem fogadott még a fürdő, mint tavaly. Az üzleti terv 350 ezer emberrel számolt, helyette 501 ezer fizető látogatót regisztráltak. Kovacsics Imre elmondta azt is, a gyógyászati részleg 108 ezer embert fogadott, háromezren szaunáztak havonta, kilencszázan pedig a masszázst is igénybe vették.

A sajtótájékoztatón részt vett dr. Ruszinkó Ádám, az Eurospa Hungary Kft. turisztikai igazgatója, aki bejelentette, a győri élményfürdő 2005-ös látogatottsági mutatói alapján a megyeszékhely bekerült a magyar fürdővárosok top 10-es mezőnyébe. Az igazgató szerint az örömteli hír meglepő is, mert az országban az embereknek sok minden eszébe jut Győrről, csak éppen az nem, hogy fürdőváros."

(Forrás: www.kisalfold.hu)