Győr 94 milliót veszített

"A strasbourgi bírósághoz fordulna a győri önkormányzat, mert szerinte a Vektor rt. elleni perben a bíróság kárt okozott.
Ebben részben megváltoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság 2004. májusi döntését, amely a várost mintegy 230 millió forint megfizetésére kötelezte. Az új verdikt szerint Győr hozzávetőlegesen 94 millió forint elmaradt kamatot köteles átutalni a Vektornak 2005 első heteiben, és meg kell fizetnie az 1 millió 50 ezer forintos perköltséget is. Vektor Rt.-nek csupán fél millió forint fellebbezési eljárási költséget kell megtérítenie, míg a le nem rótt 900 ezer forintos fellebbezési illetéket az állam vi seli."

"A politikus már több jogi szakértővel - köztük egy alkotmánybíróval - konzultált az esetről, s a szakértői vélemények alapján komolyan fontolgatja, hogy a strasbourgi nemzetközi bíróság elé viszi az ügyet. Szerinte a 94 millió forint mintegy kétharmadát az állam kártérítés címén meg kell hogy té rítse az önkormányzatnak."

(Forrás: www.kisalfold.hu)