Győr a régió fejlesztési pólusa
"Politikai vita alakult ki abból, hogy a parlament fejlesztési pólussá nevezte ki a megyeszékhelyt.
A nyugat-dunántúli régiót megosztó négy hónapos heves vita végére tett pontot hétfőn este a parlament, miután a képviselők eredeti formájában 200 igen szavazattal, 159 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett fogadták el az országos fejlesztéspolitikai koncepcióról szóló határozatot. Ebben az szerepel, hogy az Országgyűlés hazánk versenyképességének javítására Budapestet kiemelt fejlesztési pólussá, Debrecent, Győrt, Miskolcot, Pécset, Szegedet fejlesztési pólussá, Székesfehérvárt, illetve Veszprémet fejlesztési társközponttá jelöli ki.
Ez azt jelenti, hogy nem járt eredménnyel a vasi és a zalai lobbi, amely tiltakozással, módosító indítványokkal részben azt próbálta elérni, hogy a három megyéből más városokat is "előléptessenek", részben azt, hogy Győrt vegyék le a listáról.
A döntés nem pusztán újabb címet jelent a kisalföldi megyeszékhelynek, hanem azt is, hogy az európai uniós támogatások ésszerű felhasználására készített második nemzeti fejlesztési tervből garantáltan minimum százmilliárd forintot kap meg a kisalföldi megyeszékhely programja megvalósítására. Az önkormányzat ezt egyéves munkával már elkészítette."
(Forrás: www.kisalfold.hu)