Győr - Győr új testvérvárosa Poznan
A testvérvárosi kapcsolat előkészületei több éven keresztül folytak, ezalatt a két város vezetése folyamatos kapcsolatot tartott fenn egymással. Az első lépés a két város kapcsolatában a poznani városvezetés 2004-es győri látogatása volt, melynek során a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Poznanban székelő kereskedelmi kamara képviselői szándéknyilatkozatot írtak alá a jövőbeni együttműködés érdekében.
Ezt követően tovább folytak az egyeztetések Balogh József korábbi polgármester és Ryszard Grobelny polgármester úr között. 2006-ban városunk vezetése meghívta a poznaniakat a lengyel-magyar barátság emlékmű avató ünnepségére.
2007-ben a lengyel-magyar barátság napját a korábbi egyezségnek megfelelően Lengyelországban, Przemysl városában ünnepeltük, ahol Marek Kalemba poznani kabinetfőnök felvette a kapcsolatot dr. Ottófi Rudolf alpolgármesterrel, egyúttal jelképesen az új városvezetéssel. Ennek köszönhetően ismét megindultak az egyeztetések a két város vezetői között.
Tavaly májusban Borkai Zsolt polgármester hivatalos látogatáson vett részt Poznañ városában, ahol megismerkedett Ryszard Grobelny, Poznañ polgármesterével, aki bemutatta a nagylengyelországi régió fővárosát, kiemelve annak és a környező területnek a társadalmi, szellemi, kulturális és gazdasági jelentőségét. A látogatás során megvitatták az együttműködés lehetséges területeit, különös tekintettel a kis- és középvállalkozások, valamint a kamarák közötti együttműködéssel, a gazdasági és kulturális kapcsolatok fellendítésével, a turisztikával és a diáksporttal kapcsolatos kérdésekre. A testvérvárosi kapcsolat létrejötte Poznañnal településünknek jelentős eredményeket hozhat a gazdaság, a városfejlesztés, az oktatás és szakképzés, a kultúra és a sport területén egyaránt.
Az ünnepségen Ryszard Grobelny, Poznañ polgármestere elmondta, a lengyel és a magyar nemzet között hagyományosan jó a barátság, amit a mai nap is igazol. Egy lengyel dal szövegét idézte: „Csak azok a napok fontosak, amelyeket még nem ismerünk” – hozzátette, ez azt jelenti, hogy a jövőbe kell nézni, és így Győrnek és Poznannak közösen azok a napok fontosak, amelyek a megállapodás aláírását követően jönnek. Azért fontosak, mert jobban megismerhetjük egymást, egymás kultúráját, szorosabbra fűzhetjük gazdasági kapcsolatainkat, igaz barátságok köttethetnek. Végezetül elmondta, a két város számos területen nagyon hasonlít egymásra akár a kultúrát, akár a gazdaságot, akár a sportot nézzük.
Borkai Zsolt polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott, amikor Poznanban járt, nagyszerű emberekkel találkozhatott. Olyan emberekkel, akik büszkék lengyelségükre, büszkék a városukra, a hagyományaikra, őseik értékeire. Olyan emberekkel, akik nyitottak az együttműködésre, a közös fejlődés alapjainak megteremtésére, a gazdasági, kulturális és művészeti kapcsolatok kiteljesítésére. Hozzátette, ez a testvérvárosi együttműködés nem üres szólam, nem pusztán két település udvarias gesztusa egymás irányában. A cél ugyanis az, hogy tanuljunk Poznantól, s biztosan vannak olyan területek, ahol Poznan is tanulhat Győrtől. Fontos, hogy az együttműködést tartalommal töltsük meg, és így szakembereink, intézményeink, diákjaink minél több közös együttműködési területet találhatnak egymással.
Az ünnepségen részt vett Joanna Stempinska a Lengyel Köztársaság magyarországi nagykövete is. Az ünnepi műsor zárásaként a két polgármester ünnepélyes keretek között írta alá a testvérvárosi megállapodást.
A lengyel delegáció a délután folyamán ellátogatott a lengyel-magyar barátság emlékműhöz, ahol a dr. Ottófi Rudolf alpolgármesterrel közös koszorúzáson vett részt.
gyor.hu
Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!
Szólj hozzá a Győr fórumon: Győr - Győr új testvérvárosa Poznan
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu