Győr - Három éven belül megvalósulhat a korszerű hulladékkezelés

Győr - Sajtótájékoztató keretében került aláírásra a Győr és térsége hulladékgazdálkodási rendszer megvalósításával kapcsolatos FIDIC mérnöki feladatok ellátására vonatkozó szerződés, valamint bejelentették, hogy a Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 2007. december 20-án beadta pályázatát – az országban elsőként – a Környezet és Energia Operatív Program keretében megjelent, a "Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése" című pályázati kiírásra.

E pályázat keretében valósulhat meg állami és uniós támogatással, a Társulás 112 településén összesen 42 hulladékudvar, 2 hulladékátrakó-állomás, 339 szelektív hulladékgyűjtő sziget, valamint Győr-Sashegyen regionális komplex hulladékkezelőmű és nem veszélyes hulladék lerakó, melyeknek értéke összesen 9 és fél milliárd forint.

A fejlesztések révén várhatóan 3 éven belül megvalósulhat térségünkben a kommunális hulladék korszerű, környezetkímélő gyűjtése, kezelése és elhelyetése.

A tájékoztatón részt vett Borkai Zsolt polgármester, Hegyi Zoltán, az Önkormányzati Társulás elnöke, Gerencsér Tivadar, az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója, Kovács Barnabás, a Győri Kommunális Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója, Lányi György, az UTIBER Közúti Beruházó Kft ügyvezetője és Tóth Árpád, a Technoplus Kft ügyvezetője.

Borkai Zsolt kiemelte Győr és a térség településeinek összefogásának jelentőségét, hiszen ez a környezetvédelem szempontjából fontos kérdés. Hegyi Zoltán megerősítette, 112 település szerepel a projektben, ami közel 260 ezer embert érint.

A mérnöki feladatok ellátására a megbízási szerződést Borkai Zsolt, Hegyi Zoltán és Lányi György írta alá.

gyor-online.hu

Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!

Szólj hozzá a Győr fórumon: Győr - Három éven belül megvalósulhat a korszerű hulladékkezelés

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu