Győr igazi fürdőváros lehetne
"Győr igazi fürdővárossá válhatna egy tanulmány szerint, ehhez "mindössze" 7,2 milliárd forint szükséges.
A győri önkormányzat a nemrégiben elkészült rendezési tervhez elemzést készíttetett arról, Győr hogyan válhatna fürdővárossá. Ehhez az alap – a 2003 októberében átadott Rába Quelle Gyógy-, Termál- és Élményfürdővel – már adott, de számos beruházás még megvalósításra vár.
A szakértők úgy találták, hogy a Bercsényi liget, az Ecet, az Akác, a Lakatos és a Stromfeld utca, a termálfürdő, valamint a strand által határolt területet kellene fejleszteni. A projekt legfontosabb elemének egy négycsillagos gyógyszállót neveztek meg a volt növényolajgyár területén. A hotel alkalmas kell legyen terápiás kezelésekre, megfelelő orvosi háttérrel és műszerezettséggel. A tanulmány azt állítja, célszerű még egy szálláshely kialakítása. Lehetséges helyként a Híd utca és az Országút utca sarka jöhet számításba. Fontos, hogy ebből a szállodából zárt folyosón lehessen átmenni a fürdőbe.
Már folynak tárgyalások
A szakemberek szerint a Rábca egykori medre helyén létrejött, ma méltatlanul elhanyagolt állapotban lévő Bercsényi ligetet színvonalas sétánnyá kell varázsolni igényes parkkal, burkolattal. Északnyugati végébe kempinget szántak. A Knézich utcából sétálóutca lenne, míg a Simor János püspök terén összpontosulhatnának az éttermek, sörözők. A nemrégiben elkészült rendezési terv a javaslatok nagy részének megvalósíthatóságát biztosítja, a kemping lehetséges helyeként azonban a Püspökerdő Rábca-torkolat közelében lévő részét jelöli ki."
(Forrás: www.kisalfold.hu)