Győr - Optimalizálják a járatútvonalakat
A Győri Kommunális Szolgáltató Kft. Győrön kívül további 117 településen végez közszolgáltatást. A cég rendre több mint 260 ezer ember mindennapi hulladékát gyűjti össze és szállítja el a 3 megyét érintő működési területéről. A hulladékgyűjtő autók naponta nagy területeket járnak be. Az egyes kocsik járatútvonalait – hogy merre kell menniük - a lehető legnagyobb gondossággal, a hatékonyságot és a költségtakarékos üzemeltetést szem előtt tartva állítják össze a szakemberek.
Ennek hasznai a fogyasztóknál kamatoznak, hiszen a szolgáltató a folyamatos üzemanyag és közteher emelkedés ellenére idén az infláció mértéke alatt növelte a szemétszállítás díját.
Ahhoz, hogy a regionális léptékű hulladékszállítást gazdaságosan és a lakók megelégedésére lehessen végezni, célszerű időről időre optimalizálni, racionalizálni a járatútvonalakat. A kollégák ilyenkor többek között járattervbe illesztik a településeken nyitott új utcákat, rögzítik a megváltozott forgalmi helyzeteket. A Komszol szakemberei novemberben kezdték készíteni azt az új dokumentációt és az azokhoz kapcsolódó térképeket, amelyek segítségével 2008. március 1-jétől költséghatékonyabban és remélhetőleg az ügyfelek nagyobb megelégedettségére tudja végezni munkáját a szolgáltató.
Február 2-án és 3-án szombaton és vasárnap, majd február 9-én és 10-én szintén szombaton és vasárnap az új járatútvonalakat ismerik meg és gyakorolják a Komszol munkatársai. A mindennapi életben ez azt jelenti, hogy a fenti két hétvégén – a munkanapokon erre nincsen idő – a kukásautók bejárják a cég teljes működési területet, kukát azonban nem ürítenek.
Az így szerzett tapasztalatokat a logisztikusok értékelik. Az értékeléshez nagy segítséget nyújt a Komszol Kft. előző évi fejlesztése. 2007 tavaszán a járműpark minden autóját műholdas helymeghatározóval szerelték fel. Az új járatútvonalakat és a gépkocsivezetők számára is egyértelmű jelekkel ellátott térképeket március 1-jétől, a 2008. évi Hulladéknaptár kiadásától használják üzemszerűen.
Március 1-jéig tehát sem Győrben sem vidéken nem lesz változás a hulladékszállítás rendjében. Az idei hulladéknaptárt február végén minden fogyasztási helyre megküldik. - tájékoztatott a Kommunális Szolgáltató Kft.
gyor.hu
Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!
Szólj hozzá a Győr fórumon: Győr - Optimalizálják a járatútvonalakat
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu