Győr - Tájékoztatás a Krízis Intervenciós Team-ről
A tájékoztatóra szeretettel várják azokat is akik nyilvántartásukban nem szerepelnek, de érdeklődést tanúsítanak a tűzoltóság, a katasztrófavédelem, valamint a KIT munkája iránt.
Szakmai és társadalmi igény mutatkozik arra, hogy a katasztrófák érintettjei és a beavatkozó állomány számára pszicho-szociális ellátást biztosítsanak. Törekednek arra, hogy a pszichés gondozás kiterjedhessen az árvíz által fokozottan veszélyeztetett területeken élők felkészítésére, a tömeges sérüléssel járó balesetek elszenvedőire, valamint a beavatkozó mentőerőkre is.
A jóindulatú segítőkészség, az önzetlen tenni akarás szervezett keretek között jobban és hatékonyabban biztosítja a krízishatás leküzdését, ezért ennek megvalósítására országos és területi szinten önkéntes segítőkből (pszichológusok, szociális munkában jártas segítők) Krízis Intervenciós Team (KIT) alakult.
Az önkéntesek részére a nemzetközi irányelveknek megfelelően az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közreműködésével képzést tartanak, így velük szemben feltétel volt, hogy a munkahelyük engedélyével hajlandóak legyenek képzésen is részt venni, az ott hallott ismereteket tovább adni, valamint a krízis helyzetek során – a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság riasztása alapján – a lakosság, vagy a beavatkozó erők részére pszichológiai támogatást nyújtani.
A tájékoztató helye:Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
9021 Győr, Munkácsy M. u. 4.
Program:
13.00 A tájékoztató megnyitása (a résztvevők köszöntése)
13.10 Győr-Moson-Sopron megye katasztrófavédelmi és tűzvédelmi helyzete
Előadó: Pesztenlehrer Lajos tű. ezds., megyei igazgató
13.30 Krízis Intervenciós Team létrehozásának gondolatától a működési tapasztalatokig
Előadó: Szabó Lajos pv. ezds., az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Humán Főosztályának vezető-helyettese
14.30 A katasztrófavédelmi emlékszoba, a mentésben résztvevő felszerelések, szerek megtekintése (Veszélyhelyzeti Felderítő gépjármű, műszaki mentőbázis, daru stb.)
15.00 A tájékoztatás zárása
gyor.hu
Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!
Szólj hozzá a Győr fórumon: Győr - Tájékoztatás a Krízis Intervenciós Team-ről
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu