Győr - Tájékoztató a tanulói adóazonosító jelek beszerzéséről
Első ütemben – októberben – kiküldtünk a középiskolákhoz 5000 igénylőlapot, és kértük azok kitöltését. Az utolsó igénylőlapok december elején megérkeztek, és az egész anyagot átadtuk feldolgozásra az APEH–nek. Az adóazonosító jeleket lakáscímükre, postai úton kapják meg a gyerekek. Határidőt az APEH nem tudott adni.
Időközben az energia ártámogatás iránti kérelmek adatlapján – kötelező elemként – megjelent a 18 év fölöttiek adóazonosító jele. Ezzel kapcsolatosan a Magyar Államkincstár Ny-D Regionális Igazgatóságától azt az információt kaptuk, hogy az adóazonosító jel nélkül benyújtott kérvényeket hiánypótlásra visszaadják, és majd akkor bírálják el, ha megkapják az adóazonosító jeleket. A késedelemből a kérelmezőnek nem lesz kára, mert visszamenőlegesen lesz jogosult a támogatásra.
Azoktól, akik ennek ellenére siettetnék az ügyintézést, az APEH azt kéri, hogy egyénileg intézzék az új igénylést, de előtte mindenképpen kérdezzék meg az ügyintézőtől, hogy az adott névre „képeztek-e már” adóazonosító jelet. Erre azért van szükség, mert előfordulhat, hogy a szám már megvan, csak a kártya nem készült még el.
Papp András
Oktatási és Kulturális Osztály
Osztályvezető
gyor.hu
Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!
Szólj hozzá a Győr fórumon: Győr - Tájékoztató a tanulói adóazonosító jelek beszerzéséről
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu