Győrben kerestek a legjobban

"A nyugat-dunántúli régió megyeszékhelyei közül messze Győrben voltak a legmagasabbak az átlagkeresetek.
A kisalföldi nagyváros nettó fizetései a régiós átlagot egyötödével, az országos átlagot egytizedével haladták meg. A nyugat-dunántúli régiót alkotó Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében a bruttó átlagkereset havi 124.200 forint volt tavaly, amiből az emberek 82.700 forintot vihettek haza.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) megyei igazgatóságának legfrissebb statisztikai tájékozta tójába Solymos Éva által írt tanulmány szerint a nettó fizetési rangsorban a pénzügyi tevékenység állt az első helyen, míg a lajstrom legvégén a szállás hely-szolgáltatás, a vendéglátás és a textilipar szerepelt.

A szellemi foglalkozásúak átlagosan másfélszer annyi pénzt kerestek, mint a fizikaiak - utóbbiak számlájára átlagosan 70 ezer forint sem került havonta, előbbiek ellenben 100 ezer forintnál is többet tehettek zsebre."

(Forrás: www.kisalfold.hu)