Győrön bukott ki a bérletügy?

"A Pénzügyminisztérium szerint Győr is visszaélt a buszbérletek után igényelhető támogatással."
"A Pénzügyminisztérium szerint Győr is visszaélt a buszbérletek után igényelhető támogatással, többek között ezért kell változtatni a jogszabályon, a megyeszékhely azonban ezt visszautasítja, s továbbra sem mond le arról, hogy a diákok ingyen utazhassanak a helyi tömegközlekedési eszközökön.

Győrben is megszűnhetnek az ingyenbérletek – legutóbbi cikkünkben még arról írtunk, a jogszabályi változások után korántsem biztos, hogy az önkormányzatok az új feltételekkel jövőre is megvásárolják a diákok számára a havi buszbérletet. Győr mellett jelenleg Sopronban és Kapuváron élhetnek ezzel a kedvezménnyel a tanulók.


Hol a kiskapu?

Az érintett városok tisztában vannak azzal, hogy a jogszabályi kiskaput ismét meg kell találniuk, azt nem tudják még, hogyan. A cikk megjelenése után kiderült az is, a Pénzügyminisztérium (PM) pontosan látja, melyik volt az a rés, amelyen az önkormányzatok át tudták préselni magukat; éppezért most azon van, hogy ezt a kaput bezárja előttük.
Határozott állásfoglalást adott ki a szaktárca, amelyből viszont Győr – amelyet példaként hozott fel a minisztérium – korántsem jön ki jól."

Forrás: www.kisalfold.hu