Ifiházasok találkozója
"Harmadszor rendezik meg szombaton az ifiházasok találkozóját. A helyszín ismét a rábapatonai Ella kocsmája, a Diófa és az Ártéri liget. Az egész napos „happening” rég nem látott barátok, ismerősök összejövetele, akiket összeköt egy fogalom: az „ifiház”. "
"Tavaly ünnepelte harmincadik születésnapját a győri ifjúsági ház. Az Árpád úti létesítmény a hetvenes és a nyolcvanas években sok fiatalnak jelentette a második otthont. Jó volt ott lenni, mert mindig történt valami. Például működött Rütyi Phonodája, ahol igényes zenéket lehetett hallani. Voltak fotókiállítások, dzsesszklub, amit a Mediawave atyja, Hartyándi Jenő vezetett és volt filmklub. Volt Opra-diszkó, ami egészen mást jelentett, mint manapság. Volt egy Wagner nevű együttes, amely minden vasárnap „össztáncot" teremtett. Volt egy Arrabona színjátszó csoport, amely Spike Jones zenéjére írott pantomimjével és saját felfogású Moli re-darabjával Monacóig jutott.
Itt rendezték meg évről évre az Országos Amatőr Pop Jazz Rock napokat, ahol neves zsűri döntött a profivá válás kérdéséről. Igaz, a zenekaroknak kár volt hajtaniuk, mert mindig a Kisrákfogó vitte el a pálmát, amely már a színpadra lépésük előtt is arcátlanul profi volt. Aztán többször fellépett egy komlói együttes, az Ötlet (pontosabban 5-let), amelynek nagy jövőt jósolt a hazai zenei világ elitje. Sajnos nem lett igazuk, de a város továbbra is befogadta őket. Ugyanúgy a „Házhoz" tartozott Nándi bácsi, a portás, valamint egy nagy csatákat megért rexasztal."
Forrás: www.kisalfold.hu