Kezdődhet a felújítás
"Jövő májusra hajdani pompájában áll majd Győr egyik meghatározó műemlék épülete, a Zsinagóga.
Örülhet sok győri lokálpatrióta (s persze más is), aki hosszú-hosszú ideje várja, mikor újul meg végre rangjához méltóan a zsinagóga. A tegnapi sajtótájékoztatón a helyszínen jelentették be: kezdődik a munka, és a jövő év májusában hajdani pompájában áll a megyeszékhely "épített környezetének" egyik meghatározó műemlék épülete."
"Az Integrál-H rt. elsősorban nagyberuházásairól ismert. A zsinagóga felújítását bruttó 445 (nettó 347) millió forint értékben nyerte el. Imre István szerint ez az összeg nem igazán jelentős a cég beruházásainak sorában, a pályázaton nem is elsősorban emiatt küzdött keményen. A zsinagóga rekonstrukcióját presztízsnek tartja a cég. Az épület összes nettó alapterülete 3300 négyzetméter, ebből 1600 négyzetméternyi a belső restaurálási munka.
A tervezés folyamatos, a napokban meglesz az engedélyezési terv és márciusban az alsó szinten kezdenek az építők. A belső térnek idén szeptember végére, a zsinagóga egészének pedig a jövő év májusára kell elkészülnie. Ez az első ütem, hiszen az épületegyüttes más részeire is ráfér majd a megújítás.
Sokrétűsége miatt óriási építészeti kihívás. Restaurátoroknak, vas- és díszkovácsoknak, faipari "művészeknek" egyaránt lesz itt munkájuk. Hogy milyen meglepetésekkel, az majd a pincétől a tetőig tartó feltárások során derül ki."
(Forrás: www.kisalfold.hu)