Kiskereskedők csődhelyzetben

"Először a nagyáruházak megjelenése, majd az ázsiai üzletek terjedése hatott sokkolóan a győri piacokra.
Először a nagyáruházak megjelenése, majd az ázsiai üzletek terjedése hatott sokkolóan a győri piacokra. A Dunakapu téren hat évvel ezelőtt 232, ma 131 szerződött kereskedő árul. A vállalkozók jogszabályi változást sürgetnek saját védelmükben.

Néhány évvel ezelőtt csak akkor tudott új kereskedő sátrat állítani Győrben, a Dunakapu téri piacon, ha valaki "kihalt" vagy abbahagyta a tevékenységét, esetleg nyáron a Balatonon próbált szerencsét. Hat évvel ezelőtt a 232 szerződött kereskedőn kívül mintegy 50 vállalkozó próbált alkalmanként sátrat állítani, de legtöbbször helyhiány miatt el kellett utasítani őket. Pedig 1999-ben a Duna soron és a Káptalandomb- feljárónál, valamint a révfalui híd alatt is próbáltak helyet szorítani a portékájukat kínálóknak.

A piacot működtető Kisosz titkára, Nagy Lászlóné tájékoztatása szerint jelenleg 131 kereskedő szerződött velük. Az úgymond "lyukra érkezők" akkor is alig 20-an rakodnak ki, ha jó a piac. Máskor jó, ha ketten-hárman jönnek."

(Forrás: www.kisalfold.hu)