Konkrétumok kellenek
"Az Európa Kulturális Fővárosa 2010 második fordulójában szigorodtak a feltételek.
Az Európa Kulturális Fővárosa 2010 cím elnyeréséért zajló versenyfutás második fordulójára szigorodtak a feltételek: a bírálóbizottság elméleti megfogalmazások helyett kézzelfogható terveket akar látni.
Szerencsésen vette az akadályt az Európa Kulturális Fővárosa címért kiírt pályázat első fordulójában Győr. Noha az értékelési sorrendben a továbbjutók középmezőnyében szerepel, ez a továbbiakban legfeljebb annyit jelent: erősíteni kell. Az újabb pályamunkát augusztus közepéig kell beadni, ezúttal is szoros tehát a határidő. Az erről tartott tegnapi ismertető fórumon a városháza dísztermében Balogh József polgármester egyebek között elmondta: a második forduló nehezebb lesz, kemény anyagi feltételek meglétét és azok bizonyítását követeli.
A tervezett programokhoz "objektumi háttér" kell, s biztosítani azok működését 2010 után is. Mindezek alapján az első pályázati anyagban szereplő körülbelül hetven objektum megvalósításával reálisan nem lehet számolni. "
(Forrás: www.kisalfold.hu)