Lelkes befektető, óvatos győriek

"Bertold Riehlt, a Frigyes-laktanyába 16 milliárd forintot befektetni hajlandó német üzletembert – úgy tűnik – nem riasztotta el az a számos kikötés, amellyel – mint tegnap beszámoltunk róla – Győr csütörtökön szembesítette. Lelkes és várja a folytatást, de a győriek szkeptikusak a fejlesztést illetően."
"A győri közgyűlés pontot tett a két éve húzódó kérdésre: a német tulajdonú, budapesti központtal működő Interbonum Kft. megépítheti multifunkcionális központját Győr szívében. A befektetés minimum 16 milliárd forint, s csak címszavakban a legfontosabb tervek: lesz új buszpályaudvar, szálloda, társasház, iroda, bevásárló-, fitnesz- és wellnessközpont a Frigyes-laktanyában, illetve a mára teljesen lepusztult épületegyüttes környékén. A megyeszékhely nem adta be könnyen a derekát, többek között azért nem, mert ekkora beruházáshoz valóban biztos lábakon álló cégcsoport szükséges. A csütörtöki közgyűlésen számos kikötéssel adta csak áldását a tervre: a beruházó akkor építheti meg a bevásárlóközpontját, ha a laktanya épületeinek külső-belső felújítását is garantálja. A multifunkcionális központ kereskedelmi célú területe legfeljebb 6 ezer négyzetméter lehet, s használatát a Tihanyi Árpád úti aluljáró működé séhez kötik. Szintén a beruházónak kell gondoskodnia a szükséges közlekedésfejlesztésről, s a buszpályaudvar ideiglenes áthelyezéséről, de leírták azt is: a forgalom ebben a városrészben nem lehet túlterhelt.

Ezek a kikötések sok (száz)millióval megdobhatják a fejlesztő költségeit, ám csütörtök este nem látszott Bertold Riehlen, az Interbonum Kft. ügyvezető igazgatóján, hogy ez a tény különösebben megviselné.
Az üzletember tegnap Düsseldorfba utazott, a cégtől kapott információ szerint reggeltől intézte a bevásárlóközponttal kapcsolatos ügyeket. „Lelkes, és mindenkinek azt mondja, a neheze csak most következik."
Nem túlzás azt állítani, Győr legjelentősebb városfejlesztése kezdődhet meg. Nádorváros ezen része szinte teljesen átalakul: túl azon, hogy az 1989 óta parlagon fekvő terület megújul, új buszpályaudvar épül, a bevásárlóközponthoz pedig parkolók kellenek. A győriek mégis felemásan látják a helyzetet.

Egy idős győri asszony, aki neve elhallgatását kérte, egyértelműen kijelentette: „Nem kell semmilyen bevásárlóközpont a környéken, ezzel ugyanis csak a forgalom, a füst és a gondok nőnek." Arra a felvetésre, hogy így viszont megszűnik a Frigyes-laktanya tetszhalott állapota, azt felelte: már rég meg kellett volna szüntetni, s nem ilyen áron. Csöngéné Kiss Ildikó, aki szintén a leendő (lehetséges) bevásárlóközpont környékén él, elfogadja, hogy a laktanya-felújítással „plazaépítés" is jár, de ő jobban örült volna – kisgyerekes anyuka lévén –, ha ezen a területen mondjuk játszótér épül. Azzal is tisztában van, hogy ezzel a fejlesztéssel változnak az ingatlanárak, vagy így, vagy úgy. Kis szerencsével, ha a közlekedést valóban úgy oldják meg, ahogy a város kikötötte, a családi és társasházak felértékelődhetnek a modern épületegyüttes szomszédságában. Ha azonban a forgalom miatt elveszíti báját, a csendes, családias légkört, amely ezt a városrészt ma is jellemzi, akkor rosszul járnak az ingatlantulajdonosok. Családjával költözés előtt áll, mint mondta, a sors pikantériája, hogy új otthonában, Révfaluban szükség lenne bevásárlóközpontra, ott azonban egyelőre senki nem akar „plazát" építeni.

Ha nem, veheti a kalapját

A városrész önkormányzati képviselője, Dézsi Csaba András nem kertelt sem csütörtökön, sem egy nappal később: „Ha a német befektetőnek ezek a feltételek nem elfogadhatók, akkor jobb, ha most veszi a kalapját. Akkor nem szabad tovább húzni az időt, nincs értelme a tárgyalásoknak, amelyek így is évek óta húzódnak. Ezzel együtt bízom abban, hogy a Frigyes-laktanya sorsa végre valóban rendeződik. Ezekkel a garanciákkal – amelyeket Balogh József polgármesterrel közösen fogalmaztunk meg a közgyűlés szünetében – most valóban megvan erre az esély" – mondta Dézsi Csaba András a Kisalföldnek. A fideszes politikus ezzel arra utalt, amit a közgyűlés alatt egyébként több képviselő is megemlített: történelmi pillanat volt, hogy a külön politikai nézetet képviselő s rendre egymással vitázó pártok ezúttal teljes összhangban szavaztak."

Forrás: www.kisalfold.hu