Megkezdte munkáját a Járműipari Regionális Egyetemi Tudásközpont
"Megtartotta első közgyűlését a győri Járműipari Regionális Egyetemi Tudásközpontot (JRET) alkotó egyetemi-vállalati konzorcium.
A Széchenyi István Egyetem, a Rába Futómű Kft., a Borsodi Műhely Kft., a Sapu Bt. felsővezetőinek részvételével tartott eseményen megválasztották a Tudásközpont felügyeleti szerveinek tagjait, elfogadták a három éves kutatási programot. Ezzel a Tudásközpont hivatalosan is megkezdte működését.
A Tudásközpont kutatási, szervezési feladatainak, a partnerek együttműködésének operatív felügyeletét ellátó Irányító Testület dr. Czinege Imre egyetemi tanár, a Széchenyi István Egyetem volt rektora elnökletével negyed éves rendszerességgel ülésezik majd. Munkájukat tudományos konzultatív szervként a Tudományos Tanács segíti, amelybe a tudományterület neves képviselőit jelölték a konzorciumi partnerek.
A Járműipari Regionális Egyetemi Tudásközpont a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) támogatásával a Pázmány Péter program 2005-ös kiírásán nyertes pályázatként valósulhat meg a 2006 és 2008 közötti időszakban. Az 1,1 milliárd forint pályázati támogatási összeg további mintegy 750 millió forint vállalati forrást mozgósít. A győri ipari térség hagyományaira alapozva, illetve a régió jelenlegi iparának gerincét adó járműipar igényeinek megfelelően - különös tekintettel a konzorciumi partnervállalatok előtt álló üzleti kihívásokra - a Tudásközpont fő kutatási területe a járműipari gyártástechnológia.
A program célja, hogy 15-20 fiatal kutatóval, csúcstechnológiájú kutatási eszközök telepítésével világszínvonalú kutatási potenciál jöjjön létre a Széchenyi István Egyetem tudásbázisához kapcsolódva. Mindez hozzásegíti a vállalati konzorciumi partnereket, hogy a világpiacon is versenyképes, magas hozzáadott értékű termékeket fejlesszenek és állítsanak elő."
(Forrás:www.edupress.hu)