Milyen legyen Győr?

A polgármesteri hivatal „ötletrohamra” hívta tegnap Győrött a város jövőjéért aggódó polgárokat.
"A kamarai központban tartott megbeszélésen a szervezet nemrég megválasztott elnöke, Mihalicz Antal is részt vett.

Eredics Imre alpolgármester a városháza által a következő tíz év stratégiájára kidolgozott elképzelést ismertette. – Milyen legyen Győr? – tette fel a kérdést, és elmondta, a válaszadáshoz hazai és nemzetközi összehasonlításnak vetették alá a megyeszékhelyt. Kiderült, a város a foglalkoztatottság tekintetében a legfejlettebb nyugati poliszokkal is felveszi a versenyt, a társadalmi aktivitás egyéb területein azonban – mint például a cégek nyereségességének alakulása – van még mit behozni.

A helyi cégvezetőket – amint egy közvélemény-kutatásból kiderült – elsősorban az érdekli, hogy mennyi adót szed a város, és azt miként használja fel. Az oktatásra költött pénzből például valóban hasznosítható szakképesítésű munkaerőt bocsát-e a piacra."

Forrás: www.kisalfold.hu