Minden ötödik gyermek szegény

"A szegénység ma már ott van a családokban, átlagosan minden ötödik gyermek szegénynek mondható.
A hazai iskolarendszer nemhogy esélyt teremtene a felzárkózásra, de hozzáértők szerint tetten érhető a szegény diákok elkülönítése, szegregációja. Már nem a márkás póló a tét, hanem a napi tízórai, ebéd, a könyvek előteremtése, ami átlagosan a gyerekek ötödénél gondot jelent. A többségi társadalom nagyrészt még mindig nem tud mit kezdeni a szegénységgel: van, aki nem vesz róla tudomást, pironkodva másik iskolát választ a gyermekének. A karitatív érzelműek valamiképpen segíteni próbálnak alapítványi vagy egyéb támogatással."

"Győrben a város helyi rendelete szerint kaphat támogatást az arra rászoruló család, ám külön statisztika nem szól a gyermekszegénységről. Páternoszter Piroska, a polgármesteri hivatal egészségügyi és szociálpolitikai irodájának vezetője elmondta: a gyermekek a bölcsődei, az óvodai és az iskolai étkeztetéshez kaphatnak támogatást, de rászorultság alapján hasonlóan nagy segítséget jelent az ingyenes tankönyv, a rendszeres nevelési vagy az átmeneti segély is, aminek lehetőségével a szülők többsége él is. "

(Forrás: www.kisalfold.hu)