Minden ötödik új lakás eladatlan

"A legtöbben háromszobás lakást keresnek Győrben, 10-15 millió forint közötti áron.
Országos becslések alapján az új lakások 15–20 százalékát (más ingatlanszakértők szerint 30–50 százalékát) nem tudják, vagy csak nehezen eladni az építési vállalkozók. Nemrégiben a kormány Fészekrakó-programjának hatását firtattuk, s mivel az építési vállalkozók nyilvánvaló üzleti érdekeikből nem mondanak magukról negatív adatokat, az említett becslések átlagát véve írtuk: Győrben legalább kétszáz új lakás vár gazdára. (Az építési hatóság 819 használatbavételi engedélyt adott ki, ami azonban csak azt jelenti, ennyi lakás lett kész.)"

" Hely bőven lenne

Lakásépítésre lakótelepszerűen vagy társasházként Győrben rengeteg hely van, területhiány nem jelenthet akadályt. Révfalu és Ménfőcsanak lakóparkszerűen gyarapodik, a napokban írtunk róla, hogy egy év múlva megkezdődhet a nagy munka a Rába-gyár helyén akár ötezernél is több lakással, Szigetben, Újvárosban, Szabadhegyen is vannak beépíthető területek. Az építési vállalkozók azonban óvatosak a nyilatkozatokkal, inkább elképzelésekről beszélnek, semmint arról, az idén hány lakást terveznek. Szakemberek szerint a tavasz végére, nyár elejére lényegesen letisztul a kép. Körülbelül addigra érezteti ugyanis gyakorlati hatását a kormány lakásprogramja a kezdeti tapasztalatok alapján módosítva – és a bankok is túl lesznek az év eleji bizonytalanságokon.


Négy és fél ezer kellene

A győri lakáshelyzetről az Inszol Rt. 2003-ban készült, tavaly januárban közzétett átfogó tanulmánya szerint a városban valamivel több mint 51 ezer lakás van, a mennyiségi ellátottság kedvezőbb az országos átlagnál, ám az EU-országokhoz képest elmaradott. Négyezernél több lakás nem rendelkezik fürdőszobával vagy WC-vel. A népesség elfogadható szintű elhelyezéséhez szükség lenne 4500 új lakásra. "

(Forrás: www.kisalfold.hu)