Mosoni-Duna: előre a múltba

"A gönyűi kikötő tervezett átalakítása a folyó győri szakaszára is pozitív hatással lesz.
Az érintett települések (Győr és Gönyű) vezetői biztosak benne, most végre megvalósul a fejlesztés. De ettől még tény, évek óta értetlenül szemlélik az emberek, a Mosoni-Duna Gönyű és Győr közötti szakaszán olyan alacsony a vízszint, hogy több helyen a kövek is kilátszanak.

Látszólag semmi sem történt, legfeljebb időről időre felvetette a Kisalföld: nem lehetne tenni valamit a helyzet ellen? A válasz rendre az volt: pénz nélkül semmit. Az elmúlt ötven évben a középvízszint másfél-két méterrel csökkent, s van, amikor a győri szakaszon alig éri el a hetven centimétert. Képletesen szólva ez azt jelenti, hogy akár át is sétálhatunk a révfalui híd alatt.

Az alacsony és kiszámíthatatlan vízállás lehetetlenné teszi a folyó turisztikai kihasználását, pedig a (főként külföldi) kishajó-tulajdonosok részéről lenne rá igény. Most azonban gyakran nem jutnak Gönyűnél tovább, hiszen a kishajók közlekedéséhez minimálisan szükséges vízmélység sem biztosított, ráadásul a turisták kulturált fogadásához szükséges infrastruktúra - kikötők, szálláshelyek - is hiányzik. Az utóbbi évtizedek vízszintcsökkenését a folyó melletti élővilág is megsínylette: a korábbi vizes élőhelyeket sok helyen felváltották a szárazföldi életközösségek; a révfalui holtágban például a nyári hónapokban olyan kevés a víz, hogy valósággal elmocsarasodik.

Visszaállhat a vízszint

Bármennyire is indokolt, s ezt már több mint tíz éve mindig elmondják, a Mosoni-Duna rehabilitációja idén sem került be a 18 kiemelt - köztük nyolc vízügyi – fejlesztési projekt közé, amelyek előkészítését az állam jelentős összegekkel támogatja. Janák Emil, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője nem a pályázati anyagban látja az elutasítás okát; úgy véli, erre a tervre egyszerűen már nem jutott pénz. Nyert viszont a gönyűi kikötő fejlesztésének terve, amelynek, ha megvalósul, nemcsak magára a kikötőre, hanem a Mosoni-Duna teljes Gönyű-Győr szakaszára érezhető hatása lesz: azonnali vízszintemelkedést jelent ugyanis.

A kikötő fejlesztési tervének elkészítésére novemberben 560 millió forintos állami támogatást nyert az Éduvízig. Ez az összeg még nem közvetlenül a megvalósítást segíti, hanem egy olyan pályázati dokumentáció elkészítését, amely jó eséllyel indul 2006-ban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból elnyerhető 24 milliárd forintért.

A fejlesztéssel az egyre nagyobb kereskedelmi forgalmat bonyolító - forgalmát az elmúlt öt évben megháromszorozó - gönyűi kikötő medencés kikötővé válik, ami azt jelenti, hogy nem lesz nyitott a Mosoni-Duna felé, így a folyó teljes vízhozama nem halad keresztül rajta, s a hajók közlekedését nem befolyásolja nagymértékben a vízszint változása, tervezhetőbb lesz a hajóforgalom."

(Forrás: www.kisalfold.hu)