Napi négymilliárd forint fejlesztésre

"Napi négymilliárd forintot költhet el az ország fejlesztésre az EU révén 2007 és 2013 között.
Napi négymilliárd forintot költhet el az ország fejlesztésre az EU révén 2007 és 2013 között. Összehasonlításképpen: a Széchenyi-tervre öt év alatt 153 milliárd jutott. Május közepéig az öt operatív program 2004 és 2006 közötti 665 milliárd forintos keretéből 388 milliárd forintot már odaítéltek, és 223 milliárdot szerződéssel le is kötöttek – derült ki Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter előadásából a keddi európai uniós szemináriumon, amelyet a győri megyeházán tartottak.

A politikus hozzátette: még csak 11 milliárd forint kifizetése történt meg, miután a támogatásokat a számlák benyújtása után tudják átutalni. Ez a rendszer változik, a kormány ugyanis nemrégiben úgy döntött, 25 százalék előleget biztosít a projektek megvalósításához."

(Forrás: www.kisalfold.hu)