Nem egyperces a késés az egyesen
"Szeptembertől összevonták az 1-es és a 3-as járatot, így egy busszal el lehet jutni Marcalváros II-ről Újvárosba. Ezzel nem is lenne semmi gond, csakhogy a „városnéző” busz nemegyszer tizenöt-húsz percet késik; a hosszú útvonalon elég egy piros lámpát vagy sorompót kapni, s máris borul a menetrend."
"„ Elkéstem a munkahelyemről, s hiába mondtam, hogy én nem tehetek arról, hogy a menetrend szerinti járat kimaradt. Most már biztosra megyek, így az előző járattal számolok, amelynek tizenöt perces késésével még mindig időben vagyok." Az egyes buszmegállóban várakozó győri asszony mondataira heves bólogatás a válasz, s még néhány morgó szó, hasonló példákkal.
A Révai utcából Újvárosig közlekedő 1-es, illetve a Marcalváros II-t a Belvárossal összekötő 3-as járatot szeptember 1-jétől vonták össze, a 3-as busz az Aradi vértanúk útjától az 1-es vonalán halad. A cél az volt, hogy a lakótelep és Újváros között közvetlen összeköttetést teremtsenek (amelynek számozása 1-es maradt), s az ötlet jónak is tűnt. A baj azzal van, hogy az emberek között csak „városnézőként" emlegetett járat rendre menetrenden kívül közlekedik. Elvileg könnyű lenne belátni, hogy egy ilyen hosszú vonalon elég csak két-három piros lámpát vagy a Kálvária utcán nem ritka sorompót kifogni, s máris összejön a késés. Csakhogy a munkába vagy iskolába tartó utasoknak ez nem vigasz, főképp akkor nem, ha a késésért büntetést kapnak."
Forrás: www.kisalfold.hu