Nyugdíjszámtan
"A nyugdíjkorhatár felé közeledőknek érdemes egy kis számolgatást végezniük szakértő segítségével.
A keresetre és a munkaviszonyra vonatkozó adatok elvesztésének meg- előzése és a változó szabályozás miatt is érdemes a nyugdíjkorhatár felé közeledőknek egy kis számolgatást végezniük. Ebben segíthet a nyugdíj-biztosítási szakértő olvasóink kérdései alapján adott tájékoztatása. A nyugdíjjogosultságot meghatározó és a nyugdíj kiszámítását is befolyásoló szolgálati idő megállapítása 52 éves kortól kérhető.
A megyei nyugdíj-biztosítási igazgatóság ügyfélszolgálatain lehet az ehhez szükséges igénybejelentő lapot beszerezni, majd azokat kitöltve kell leadni, vagy visszaküldeni az igazgatóságnak. Ezt azoknak is érdemes megtenniük, akik konkrétan még nem foglalkoznak a nyugdíjba vonulással. Többek közt azért, mert így meggyőződhetnek róla a munkavállalók, hogy be vannak-e jelentve, munkaadóik befizetik-e az alkalmazásukkal összefüggő járulékokat. "
"A megyei nyugdíj-biztosítási igazgatóság Győrött (Szent Imre út 6. , 96/514-910) hétfőtől csütörtökig reggel nyolctól délután háromig, pénteken délig, Mosonmagyaróváron minden páros hét szerdáján délelőtt fél kilenctől délig és délután egytől négyig a Fehér Ló Közösségi Házban (Szent István út 140. ), Csornán minden páros hét keddjén délelőtt fél kilenctől délig a Szent István tér 6. szám alatt (Pártok Háza), Kapuváron minden páratlan hét szerdáján reggel nyolctól délig a Szent István utca 2. szám alatt, a munkaügyi központ kirendeltségének földszinti helyiségében ügyfélszolgálatot biztosít és kihelyezett osztálya működik Sopronban (99/312-025)."
(Forrás: www.kisalfold.hu)