Ősztől megújul a Revita Televízió

"A 12 éve fejlődő Revita TV a megyeközpont egyetlen kereskedelmi televíziója szeptemberre megújul.
A tizenkét éve fejlődő Revita mindmáig a megyeközpont egyetlen kereskedelmi televíziója, s napjainkban Győr 45 ezer háztartásában nézhető. Ahogy az a kamaszkorhoz illik, kinőtte „ruhatárát" és a rendelkezésre álló stúdiót, ezért jelentős bővítésbe kezdett.

- A televízióval szemben folyamatosan megújuló igények merülnek fel mind a nézők, mind a megrendelőink részéről. Az ennek való megfelelés a műsorstruktúra átalakítása és állandó megújítása révén oldható csak meg, ami viszont szükségessé teszi a stúdió bővítését, technikai korszerűsítését is. Ehhez igyekszünk megteremteni most a feltételeket, a munkatér alapterületének kétszeres bővítésével. A közel húszmillió forintos beruházás révén nemcsak a jelenleg mutatkozó igényeknek tudunk megfelelni, hanem könnyebben kiszolgáljuk majd a magasabb szintű regionális és országos televíziós igényeket is. Ennek megfelelően az átalakítás a bővítésen túl mást is jelent. Minden helyiséget úgy alakítunk át, hogy az optimálisabb működés feltételeit tudjuk biztosítani. Ugyanez vonatkozik a technikára - beszélt az átalakításról Dani András vezérigazgató, aki bízik abban miután a munkahelyi feltételek jelentősen javulnak, ez a képernyőn is érzékelhető lesz, hiszen jobb kedvvel, még kreatívabban és eredményesebben tudják teljesíteni mindazt, amit elvárnak tőlük."

(Forrás: www.kisalfold.hu)