Ötmillió forinttal segítettek

"A hagyományok folytatásán túl munkájában a klubszerűség fejlesztésére és a csapatmunkára helyezte a fő hangsúlyt az Első Győri Lions Club. A civil szervezet az elmúlt elnöki periódusban ötmillió forinttal támogatott rászoruló családokat, sérült gyermekeket és közösségeket."
"A most leköszönő Döncző Zoltán perióduselnök elmondta: jó szívvel búcsúzik, mert a tagok nehéz éven vannak túl, ám megnyugtató, hogy a tervezett feladatokat túlteljesítették. A szervezet erős, a múlt évben ketten csatlakoztak a meglévő csapathoz. Örömteli az a tény is, hogy tucatnyi elnöki évet követően a tizenharmadik periódusban – Halbritterné dr. Raffai Judit személyében – elnök asszony jegyzi a lionok előtt álló feladatokat, azok teljesítését.

A „tucatelnök" búcsúja

Döncző Zoltán úgy véli, bátran támaszkodhatott elődei munkájára és új kezdeményezéseivel gazdagíthatta a klub munkáját. Külső előadók segítségével bepillanthattak egy-egy konkrét támogatott cél hátterébe, a segítségre szorulók mindennapjaiba. A Mindszentpusztán épített autistaotthon támogatásán túl új projektként indult a Látássérültek Nyugat-dunántúli Rehabilitációs Központjának kialakítása.

„ A klub támogatási munkájában más szervezetek segítésével is szorgalmaztuk azok önszervező, jótékonysági munkáját, de közvetlenül és a lehető leggyorsabban is támogattunk hátrányos helyzetű gyermeket nevelő családot, illetve csoportokat." A leköszönő elnök több klubbal is rendszeres kapcsolatot ápolt és fontosnak tartotta a szervezet weblapjának rendszeres frissítését és a Lions újságban való megjelenést."

Forrás: www.kisalfold.hu