Páratlan útfelújítási tervek

"Újabb jelentős hitel felvételét tervezi a győri önkormányzat, amiből 38 utat, csomópontot és hidat újít fel 3 év alatt.
Újabb jelentős hitel felvételét tervezi a győri önkormányzat, amiből 38 utat, csomópontot és hidat újít fel várhatóan három év alatt. A bizottságok a héten tárgyalják a tervezetet. A végső szót a közgyűlés mondja ki a jövő héten.

A megyeszékhely az elmúlt esztendőkben évente 350-400 millió forintot fordított kátyúzásra. Nem véletlen, hiszen Győr útjai nincsenek túl jó bőrben. Ezt mutatja, hogy egy év elején nyilvánosságra került felmérés szerint a közepes és ennél rosszabb állapotú szakaszok aránya eléri a háromnegyedet. Ha a közepest tekintjük átlagosnak, akkor 33 százalék ennél is kedvezőtlenebb besorolást kapott.

Ezen a helyzeten próbál változtatni az a nagyszabású program, amelyet jövő csütörtöki ülésén tárgyal a közgyűlés. Eredics Imre alpolgármester előterjesztésében - amely a héten került az önkormányzat bizottságai elé – az szerepel, hogy a városháza hitelfelvételből teremti meg a fedezetét a beruházássorozatnak. Ennek összege várhatóan megközelíti az 1,6 milliárd forintot. Az írásos anyag első verziójában még az állt, hogy minderre jövőre kerül sor, majd egy „kis" módosítás után végül 2006-2008-ra változott a dátum."

(Forrás: www.kisalfold.hu)