Parkolási rendeletetmódosítás
"A győri közgyűlés jövő héten tárgyalja Gergely Zoltán javaslatát a parkolási rendelet módosításáról.
A győri közgyűlés jövő héten tárgyalja Gergely Zoltán belvárosi szocialista önkormányzati képviselő javaslatát a parkolási rendelet módosításáról.
A politikus indítványát még a két héttel ezelőtti ülésen tette meg, amelynek tárgyalását akkor a testület elhalasztotta. A cél kettős: elősegíteni a Belváros egyes területeinek rehabilitációját, illetve a leromlott állapotú épületek felújítását.
Gergely Zoltán a Kisalföldnek kifejtette a javaslat hátterét. Eszerint a közgyűlés tavaly decemberben fogadta el a város parkolási rendeletét, amely a parkolóhiányos városrészekben megtiltotta a közterületi parkolómegváltást, amit csak parkolóházban tett lehetővé a korábbi 315 ezer helyett 1,8 millió forintért."
(Forrás:www.kisalfold.hu)