Patkányok riogatnak a Frigyládánál

"Győr belvárosában, a Frigyláda környékén ijesztette meg több olvasónkat néhány hízott patkány."
"A közszolgáltatók nyilatkozata szerint a rágcsálók irtása a közterületen, a csatornákban megoldott, de a házak pincéjében a tulajdonosoknak is védekezniük kell a patkányok ellen. A Jedlik Ányos utcában a Gutenberg térnél patkányt láttak. Két olvasónk is jelezte lapunknak: fényes nappal a Frigyláda szobránál több méretes példány is szaladgált a napokban. A hozzáértők szerint az állatok két helyről jöhettek elő, a házak pincéjéből vagy a csatornából.

A Pannon-Víz rt. PR-vezetője, Szabady János lapunknak adott nyilatkozatát azzal kezdte: patkányok vannak. A csatornákban szívesen megtelepednek, az említett részen, a főgyűjtővezetékben, amely nagyobb átmérőjű, pláne. Ám a rendszer tájékoztatása szerint zárórészekkel van ellátva, vagyis onnan kijönni nem tudnak. Persze ez azt feltételezi, hogy az összes rákötés szabályos. A társaság egyébként évente megrendeli a patkányirtást a föld alatti részeken. Garanciát is kér a munkára, tehát ha kell, újból elvégezteti."

Forrás: www.kisalfold.hu