Pécsett pusztult el a győri kisoroszlán

"Egy bedobott kézilabda áldozata lett az a kisoroszlán, amely tavaly év végén költözött Győrből a pécsi állatkertbe. Zoé, a látogatók kedvence öt nap múlva költözött volna be új kifutójába, de a műtőasztalon belehalt a labda lenyelt maradványaiba."
"Győriek ezrei voltak kíváncsiak tavaly a győri állatkertben született oroszlánkölyökre. Zoé élete nem kezdődött zökkenőmentesen, a szülésnél ugyanis megsérült, s azonnal el kellett választani anyjától. Attól kezdve az állatkert igazgatója, dr. Andréka György nevelte a csöppséget, aki a pinnyédi családi házban mintegy „fogadott" gyerekként játszott a két fiúval, hétvégenként pedig az állatkertben „haknizott" és fogadta a látogatók jókívánságait, na meg simogatását. Féléves volt, amikor az oroszlánhölgy a pécsi állatkertbe került, „nevelőapja" akkor azzal a feltétellel vált meg tőle, hogy a pécsiek új, tágas oroszlánkifutót építenek ő és új társa, egy oroszlánfiú számára. Az ígéret hamarosan megvalósul: öt nap múlva elkészül a kifutó – Zoé azonban már nem szaladgálhat benne.
Gondozói sem tudják, pontosan mikor került be a – valószínűleg játéknak szánt – kézilabda az oroszlánok kifutójába, egy biztos: amikor észrevették, az állatok már cafatokra tépték. Reményre adott okot, hogy Zoé több darabot kihányt, ráadásul a röntgen- és ultrahangvizsgálatok sem voltak egyértelműek, a labda anyaga ugyanis csak nagyon nehezen mutatható ki minden kétséget kizáróan a felvételeken. Nehezítette a diagnosztizálást az is, hogy az állat jókedvűen játszott, bohóckodott – mint utólag kiderült, súlyos belső sérülésekkel. Végül szerdán a szakemberek mégis úgy döntöttek, elaltatják és megműtik az oroszlánt. Hogy mekkora a baj, csak a műtőasztalon derült ki: az állat belei már perforálódtak, s elfertőzték a belső szerveit. Az operáló csapat, amely a műtét alatt folyamatos telefonos kapcsolatban állt dr. Andréka Györggyel, a végső, legnehezebb döntésben is kikérte az igazgató véleményét. A sérülések olyan súlyosak voltak, hogy úgy döntöttek, elaltatják Zoét, ezzel megkímélik a további szenvedéstől."

Forrás: www.kisalfold.hu