Sötétség a városrészben lopás miatt
"A transzformátorállomásokból ellopott alkatrészek miatt szünetelt néhány napig Győrött a marcalvárosi lakótelep egy részén a közvilágítás. Az áramszolgáltató a hibát elhárította, és felhívta a figyelmet: berendezéseinek megrongálása baleset- és életveszélyes."
"Az E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Rt. lapunkhoz eljuttatott közleményéből kiderül, hogy hibabejelentések nyomán vonultak ki a cég munkatársai Marcalvárosba. Így derült ki, hogy a Répce utca környékén a közvilágítási zavarokat lopás okozta. Azért borult teljes sötétség éjszakánként a sűrűn lakott városrészre, mert ismeretlen elkövetők eltulajdonították tíz transzformátorállomás berendezésének vezérlőegységeit. A tettesek ezzel több száz lakosnak okoztak kellemetlenségeket, az áramszolgáltató társaságnak pedig anyagi és erkölcsi kárt.
Az azonnali kivizsgálás és elhárítás eredményeképp kedden a cég befejezte a helyreállítást – áll a közleményben, ami arra is kitér, hogy a tegnapi, a közvilágítás hiányára hivatkozó újbóli lakossági bejelentés szintén egy transzformátorállomás megrongálásának nyomaihoz vezette a szakembereket. A hibát még aznap elhárították, és az E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Rt. ismeretlen tettes(ek) ellen feljelentést tett a rendőrségen."
Forrás: www.kisalfold.hu