Szállítások a Dunán, bő vízzel
"Az év hátralévő hónapjaira is bő vízre és sok szállítanivalóra számít a Győr–Gönyű Kikötő Rt. A társaság fogadókész a reménybeli nagy gabonaexportban való részvételre."
"Gabonástalálkozó
Az Euro File Agrár Logisztikai Klub a napokban a Győr–Gönyű Kikötő Rt. irodaházában találkozott az ország legfontosabb gabonakereskedő cégeinek képviselőivel. Sem a helyszín, sem a találkozó időpontja nem tekinthető véletlennek. Magyarország egymillió tonna gabona exportjának támogatásához kérte Brüsszel segítségét, s a szállításban döntő szerephez juthat a vízi szállítás. Még az szólt a gönyűi helyszín mellett, hogy a tulajdonos társaság éppen az agrárlogisztikai központ kialakításán fáradozik. Ezt az újabb 8000 tonna befogadóképességű raktár építése alapozhatja meg, amelynek tervei nemrég készültek el.
Alacsony vízállás volt
A Győr–Gönyű Kikötő Rt. tavalyi forgalma megközelítette a kétszázkilencvenezer tonnát. Lehetett volna ennél is több, a még nagyobb forgalomnak a Duna – és nem a kikötő – mondhatni egész éven át tartósan alacsony vízállása volt az oka – mondta el a Kisalföldnek Szakonyi Frigyes, a társaság cégvezetője. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 2003-ban az év első hónapjában és decemberben volt a legtöbb szállítás a gönyűi dokkba, illetve az ottani kikötőből. A legtöbb árut szójából rakodták ki, ez tette ki a kikötő forgalmának majdnem felét, de rengeteg műtrágya is érkezett Gönyű alá, sőt, jöttek kombájnok, nagy gépek, s novemberben betonitot is rakodtak. "
Forrás: www.kisalfold.hu