Számítógépes hiba történt
"Számítógépes hiba miatt Győrben mintegy 1900 fiatal nem kapta meg időben a havi diákhitel kölcsönét.
Október 14-én utalták át idén először a diákhitelt az igénylőknek. A győri Széchenyi István hallgatói közül 1900 fiatal nem kapta meg időben a kölcsönt, mert a központ szerint az intézményük számítógépes rendszere nem regisztrálta őket beiratkozottaknak."
"Dr. Író Béla, a Széchenyi-egyetem főtitkára a Kisalföldnek azt nyilatkozta, hogy ők a Neptun hallgatói rendszeren küldték át az adatokat, mint ahogy azt a diákhitel bevezetése óta mindig is tették. Azt, hogy a Diákhitel Központ felé annak többszöri lefuttatása miért bizonyult hibásnak, nem tudják. Az intézmény tanulmányi osztályának munkatársai miután értesültek a gondról, kértek egy Excel táblázatot a központtól, s így egyenként ellenőrizték valamennyi igénylő adatait, majd hétfőn ezt visszaküldték.
A főtitkár közölte: a hallgatói önkormányzat elnöke tájékoztatásul múlt pénteken az intézmény honlapjára feltett egy rövid értesítést arról, hogy a diákhitel kifizetése számítógépes hiba miatt csúszik. Annak ellenére, hogy nem tudják, mi volt a baj okozója, legközelebb még tüzetesebben figyelnek ők is arra, hogy ilyen gondok többé ne léphessenek fel, s minden érintett időben kapja meg a kölcsönt."
(Forrás: www.kisalfold.hu)