Tél még nincs, kátyú már van

"A tél csak most kezdő- dik, de már kátyúsak az utak Győrben. Több helyen azért már látszanak a javítások."
"A Kisalföld munkatársai körbeautózták a várost, nem a szakmai érveket keresték, azt nézték, az autósokra mi vár, ha az egyik városrészből a másikba szeretnének jutni. Több helyen az utcaneveket is nehéz volt papírra vetni, annyira zötykölődött az autó.
A hivatalos adatokkal kezdjük: Győr 2 millió négyzetméternyi saját kezelésű útfelülettel rendelkezik; az elmúlt évben ennek 5 százaléka károsodott, vagyis 100 ezer négyzetmétert tettek ki a lyukak.

A város közgyűlésének a kemény tél miatt 200 millió forintos többletkiadásról kellett döntenie, hogy eltüntethetők legyenek az utak balesetveszélyes kátyúi. Annak néztünk utána, mennyire sikerült a gödröket befedni. Nos, igazán jó hírrel nem szolgálhatunk: bár több helyen valóban látszanak a toldások-foldások, a legtöbb városrészben így is nehéz volt az utcaneveket és a tapasztalatokat papírra vetni – az autó ugyanis akkorákat döccent a nyomvályús vagy „lyukas" utakon. Mielőtt a Kisalföld saját „kátyútérképét" közölnénk, le kell szögezni: nem a szakember szemével néztük az utakat, hanem az egyszerű autóséval, aki főképp az kis utcákban féltheti autóját a kátyúktól. S még nem is köszöntött be az igazi tél... "

Forrás: www.kisalfold.hu