Tervek Győr fejlődéséért
"A város közgyűlése decemberben tárgyalja Győr stratégiai tervét, amelynek sorána lakosság véleményét is kikérik."
"A kereskedelmi központban kedden Eredics Imre értelmiségieknek beszélt Győr stratégiai tervéről. Az alpolgármester részletesen ismertette azokat az elemzéseket, amelyek más 100 ezer lakos feletti hazai és külföldi városhoz viszonyítva vizsgálták a kisalföldi megyeszékhely helyzetét. Az átfogó felmérés a gazdaságtól az oktatáson, a közlekedésen és környezetvédelmen át az egészségügyet is érintette. A tervek felvázolását követően a fórum résztvevői javaslatokat tehettek a megyeszékhely fejlesztésével kapcsolatosan.
Többek között felvetődött a Széchenyi-egyetem irányításával egy úgynevezett tudásközpont létrehozása, de szóba került a felnőttképzés hangsúlyosabbá tétele, a Nyugat-Európában már általánossá vált „élethosszig tanulás" feltéte-
leinek megvalósítása. Jó néhányan megemlítették azt is, hogy bár Győr a vizek városa, a folyók állapota katasztrofális, a turizmus tekintetében pedig kifogásként hangzott el, hogy az ide látogatók nem tudnak csónakot bérelni. Terítékre került: a kerékpáros közlekedés sem megoldott a városban, a fesztiváloknak pedig állandó helyszínt kellene választani és hogy ezek az országos sajtóban is reklámozásra szorulnának."
Forrás: www.kisalfold.hu