Tudatosabban vásároljunk!
"Az állam egyre inkább "visszavonul" a fogyasztóvédelemből, így a vásárlóknak kell jobban figyelnie.
Az uniós csatlakozás, benne az árucikkek szabad áramlása kétségkívül a kínálat igen széles kiterjedését hozta, ám ez a vásárlók, a szolgáltatásokat igénybe vevők nagyobb kiszolgáltatottságát is jelenti. Az állam egyre inkább „visszavonul" a fogyasztóvédelemből, magunknak kell tehát sokkal körültekintőbbnek lennünk.
Szeptemberben indította az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület a Tudatos fogyasztók leszünk című nagyszabású, a jövő évre is áthúzódó programsorozatát.
A megyénkben eddig megtartott rendezvények igen népszerűek voltak, tudtuk meg Horváth Lászlótól, az egyesület megyei elnökétől.
Érdemes odafigyelni
Eddig hét, nagy érdeklődéssel fogadott lakóterületi fórumot szerveztek, tizenkét iskolában tartottak előadásokat. Megjelent három tájékoztató füzet, egy mindenkinek, egy kifejezetten a fiataloknak, egy pedig arról, mit nélkülözhetetlen tudni a közüzemi szolgáltatásokról.
Utóbbi volt a témája például a győri Fókusz-programnak is, amelyen a helyi szolgáltatók képviselőin kívül a város jegyzőjétől, illetve a szociális iroda munkatársától is kérdezhettek az érdeklődők. A következő Fókusz december 1-jén lesz Mindennapi pénzügyeink címmel, januárban pedig a fogyasztói jogok érvényesítése kerül terítékre. Jövő év tavaszán a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőséggel közösen nyílt napot is tartanak."
(Forrás: www.kisalfold.hu)