Világvárosi csomópont épül
A tervek szerint jövő tavasszal készül el az új körgeometriájú jelzőlámpás csomópont Győrben.
A győri Fehérvári út új szakaszának kialakítása "feltételezi" az Ipar utca-Szigethy Attila út találkozásánál lévő csomópont átépítését is. Az arra járók már látják, tapasztalják az útszélesítés földmunkáit, a közműkiváltásokat, az új kerékpárút és a járdák kialakítását.
Maga a csomópont teljesen különleges lesz, hazánkban ilyen még nincs is, és Európában is csupán Franciaországban működik. Ez az úgynevezett körgeometriájú, jelzőlámpás irányítású csomópont (helyigénye és költsége miatt) nem túlságosan elterjedt, világvárosokban azonban már lehet találkozni vele. Az ismert körforgalmú csomópontra annyiban hasonlít, hogy van egy 25 méter átmérőjű, de nem szabályos kör alakú tengelye. E köré épülnek a közlekedési sávok - mégpedig három, illetve egy szakaszon négy.
A csomópontban a sávok mintegy csigavonalban haladnak, s vezetik ki az autóst a körforgalomból a kívánt irányba. Behajtáskor jó előre konzolokon táblák tájékoztatják az autóst, melyik sávba kell sorolnia, ha például a centrum, a 81-es vagy éppen az 1-es főút felé akar továbbmenni. Útburkolati jelzések belül a körforgalomban lesznek. Aki mégis eltévedne, bizony sávot kell váltania - csakúgy, mint bárhol."
(Forrás: www.kisalfold.hu)