Egy évvel ezelőtt született a felhívás a magyar termékekért Győrben, amelynek révén ma már komoly eredmények születtek. A Graboplast világszabadalma például hazai cégek összefogásá...
Ha felveszi a város a pénzt, akkor azzal a Jedlik Ányos-híd és az új bácsai út építésének költségeit finanszíroznák.
Szlovák rendszámú autóval, olcsóbb gázpalackot kínáló mozgóárusok jelentek meg a határszéli településeken.
Az ország első gyermekmúzeuma nyílt meg pénteken Győrött. Az egyedülálló kezdeményezésről a Városi Művészeti Múzeum igazgatónője számolt be.
Budapest és Sopron után Győr az ország harmadik, műemlékekben leggazdagabb városa.
Látványos szakaszához érkezett a Szigetet Révfaluval összekötő híd építése.
Simon Róbert Balázs alpolgármester „A Nyugat- és Közép-Dunántúl megyei jogú városainak összehasonlítása a KSH 2008. évi statisztikai mutatói alapján” címmel tartott tájékoztatót ja...
Az önkormányzat és a Kisalföld közös névpályázatán a Szigetet Révfaluval összekötő híd a Jedlik Ányos híd nevet kapta. A névadót 2010. január 14-én köszöntötték a Városházán…
Szeptember 16-án minden kapuját: a főbejáratot, a művészbejárót, még a kamionbejárót is kinyitotta az érdeklődők előtt a győri színház.
A cél: egymillió munkahely teremtése tíz év alatt.
Nyílt napot tartottak kedden a győri Széchenyi István Egyetemen.
A tavalyihoz képest negyedével csökkent az állami támogatás
A győri zenészek nemrég értesültek arról, hogy a Petz Aladár Megyei Oktatókórház dr. Dézsi Csaba András által vezetett Kardiológiai Osztálya illetve a Szívkatéterezés Győr Alapítvá...
Kevesebb adót szedett be tavaly Győr városa, mint egy esztendővel korábban.
Ideiglenes forgalomkorlátozást rendelt el a rendőrség Győrben a Szilveszteri Városi Vigasságok rendezvény miatt.