A győri buszállomány negyven százaléka már megújult

A győri buszpark mintegy negyven százalékát lecserélték már, újabb huszonkét Mercedes-Benz Conecto G típusú csuklósbusz állt forgalomba.

Dézsi Csaba András polgármester a buszok átadásán emlékeztetett rá, hogy ígéretett tett a város közösségi közlekedésének modernizálására. Első körben januárban érkezett 17 Mercedes-Benz 628 Conecto típusú busz a Volánbusz Zrt.-vel megkötött szerződés szerint. Hozzátette, hogy a járműpark cseréjén kívül is szeretnék a közösségi közlekedést megújítani, ezért október végéig várják a győriek észrevételeit, javaslatait. Kara Ákos országgyűlési képviselő azt emelte ki: mindent megtesznek azért, hogy korszerű és kényelmes körülmények között utazhassanak a győriek. Egy nap alatt mintegy 80 busz közlekedik a városban, így az év eleji és a mostani fejlesztéssel a napi közlekedési flotta mintegy fele korszerűsödött. A cél, hogy a hátralévő állomány is megújuljon - tette hozzá.
 
A győri buszállomány negyven százaléka már megújult
 
Ungvári Csaba, a Volánbusz Zrt. üzemeltetési vezérigazgató-helyettese azt mondta, hogy országszerte hetven településen biztosítják a közösségi közlekedést. Győrben évente több mint harmincmillió, naponta átlagosan nyolcvanezer utast szállítanak. Ezek a korszerűsítések nemcsak az utasok, hanem az autóbuszvezetők munkakörülményeit is javítják - mondta. A Mercedes-Benz Conecto G típusú csuklós autóbusz négyajtós, alacsonypadlós, akadálymentesített. Klímával, utastájékoztatóval, fedélzeti kamerákkal és utasszámláló berendezéssel felszerelt, 37 ülő- és 84 állóhelyet alakítottak ki benne.
 
MTI/T.D.