Állja a sarat a vadonatúj M85-ös gyorsforgalmi út

A héten átadták a M85-ös gyorsforgalmi utat Sopron és Győr közt, amely régóta várt megoldás a térség közlekedésében, használatával a táv menetideje 45 perccel csökken. 

Az útszakasz cirka 153 milliárd forintból nyerte el mai formáját, és egy teljeskörűen kivitelezett, modern út lett belőle. Kisebb munkálatok, mint például az útpadkák elhelyezése, a védőkerítések körüli javítások hátra vannak, ezért még látni fogunk a szakaszon munkásokat, de a tervezett átadási határidő még nem járt le.
 
 
Kétszer kétsávos út lett a gyorsforgalmi út szalagkorláttal elválasztva, leállósáv nélkül. Koronaszélessége 24, 6 méter. 21 felüljárót kapott, 19 aluljárót és öt különszintű csomópont van rajta, három pihenőhellyel. Használata januártól díjköteles lesz.
 
A gyorsforgalmi út
A gyorsforgalmi út
 
 
 
Az 51 kilométeres útszakaszt ugyan átadták, de magát az M85-öst tovább építik, 6, 4 kilométert terveznek még Sopron-kelet és Fertőrákos közt, ennek befejezése 2024-re várható.  
 
 
Az M85-ös autóút kivitelezése az enesei elkerülő szakasz építésével 2008-ban kezdődött, legutóbb a csornai elkerülő szakasz készült el, amelyet 2017 decemberében adtak át a forgalomnak - írja az mti. 
 
 
Forrás és fotó: mti/Filep István